Blog

Az egyszerű logó készítése

2013.09.07 15:47

Ma már elég nagy hangsúlyt kapnak a logók. Jelentőségük azért olyan nagy, mert ez alapján különböztetik meg a különböző cégeket. A nagy cégek jelképeinél is megfigyelhető az egyszerűség. Nincs a kelleténél több szín és szimbólum egyiknél sem. Három féle logót különböztetünk meg.

Az egyik ilyen a szöveges logó, ahol értelemszerűen csakis írás van. Ez lehet a cég vagy a márka neve. Itt a színeket helyezik előtérbe és különböző tipográfiai megoldásokat alkalmaznak az érvényesülés érdekében. Ez az egyik legnehezebb változat. A másik ilyen az ikonikus logó, ahol csupán egy szimbólumból áll a logó. Ez a legelterjedtebb. Itt odafigyelnek arra, hogy ne legyen túlságosan színes, mert akkor nehezen megjegyezhető. A harmadik a vegyes logó, ahol az előző kettő megoldásait együtt alkalmazzák. Érdemes odafigyelni, hogy a szöveg ne vegye el a hangsúlyt a szimbólumtól és ugyanez legyen visszafele is. Van egy negyedik kategória is, ezek a dinamikus logók. Bár az első három kategória egyikébe tartoznak, azért egy kicsit mégis különböznek. Ez pedig abból áll, hogy többféleképpen látjuk őket, de ettől függetlenül mindig felismerjük. Ilyen például a Michelin, vagy a Coca Cola jelképe. Akárhogy is, de az összes világmárkánál és nagy cégnél megfigyelhetjük az egyszerűséget.

A Logó Doktor profi csapata oda figyel minderre. A logó tervezést az ügyfél elképzelései alapján végzik el. Kliensüknek annyi dolguk van, hogy kitöltenek egy a https://www.logodoktor.hu/ oldalon található kérdőívet, így felmérik, hogy mi az amit látni szeretne a logó készítést követően. A munka viszonylag hamar végbe megy, és az árak nem verik az eget. A honlapon több szolgáltatáscsomag is megtalálható, hogy a már elkészült logókat kijavítsák, hogy azok jobb minőségben tűnhessenek fel.

>>

A logó javítás előnyei

2013.08.24 08:35

Megtörténhet, hogy a céglogó már elavult grafikája a ludas amiatt, hogy kevésbé vonzó a céged, de az is benne van a pakliban, hogy nem adja vissza egyáltalán azt, amit a céged képvisel. Ha logó javításon töröd a fejed, akkor mindenképp érdemes vektoros logóban gondolkodnod, amit utólag is lehet csűrni-csavarni, ki hogyan szeretné. Nem csak akkor jön szóba a logó javítás, amikor a kontúr-vonalakat akarjuk finomabbá tenni, vagy átszínezni az emblémát, hanem akkor is, ha minőségileg romlik a kép vagy az írás egy-egy művelet során (pl. más formátumba való lementés, nagyítás, átméretezés). Továbbá a raszterkép átalakításakor is jelentős szerepe van a vektorgrafikának.

Amikor sürget téged az idő, és azonnali logó javításra van szükséged, olyan logótervezőt kell választanod, amelyik legkésőbb 24 órán belül elvégzi a feladatot a logón. Amennyiben már 2 napot vesz igénybe az átalakítás, érdemes odafigyelni, hogy nem a „sürgősségi” árat kérje.

>>

Újdonságok

Kérhetsz visszahívást

2013.08.24 06:55
A Logó Doktor legújabb lehetőségei között megtalálható az ingyenes visszahívási funkció is, így...
>>

Gyors segítség logó tervezéshez/javításhoz

2013.08.23 22:39
Amennyiben nem vagy biztos abban, hogy melyik logó javítási csomag a legmegfelelőbb a számodra a...
>>

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva. Logodoki